2014. május 1., csütörtök

Csal-étek

Vilma tudta, hogy férje ma későn jön haza, mint minden pénteken. Gyuszi egy lapnál dolgozik újságíróként és este 6-kor végzett, utána ment a kocsmába.
Vilma nem dolgozott semmit, éppen munkakereső cukrászasszony. Legalább is házi asszony. A sok házi munkában sokszor volt ideje illegetni magát az ablakban, mikor tisztította azt és főleg, mikor az elegáns urak mentek haza a sarkon lévő üzletházból. Széles nagy ablakokon, könnyen látták riszálódó booty seggét és nem plasztikázott szép nagy mellét, amelyek a feszes ruha alatt domborodtak. Mondani sem kell, mindenki megbámulta testét, de mersze egyiknek sem volt, hogy kapcsolatba lépjenek vele. Tudták, hogy nem véletlenül illegeti magát mindig pontban pénteken, így két üzletember Sándor és Mátyás fogadtak, hogy amelyikük előbb ágyba viszi, azé lesz a másik tulajdonjoga a cégből. Egyiknek sem kellett több. Péntek délután 4-kor mentek haza, megbámulták a 30-as éveinek végén járó asszonyt és haladtak hazafelé. Mikor szétváltak, mindegyikőjük egy másik útvonalon tartott Vilmához. Sándor ért oda előbb, és tisztítószer ügynöknek kiadva magát kezdett el mesélni egy ablaktisztítószerről. A beszélgetés addig tartott, amígnem behívta Vilma, hogy üljenek le. Éppen beszélgetnek az ablaktisztítószer hatékonyságáról, mikor Vilma nagy ,,véletlen" a konyhába riszálja magát: kifutott a leves. Sándor illedelmesen rohan segíteni, és a felmosás közben hátulról hozzáér Vilma tomporához. Vilmának sem kellett sok rendesen riszálta a csípőjét. Éppen összeölelkeztek, mikor csengettek. Mátyás volt az. Mátyás postásnak öltözve hozott egy levelet. Ajtót nyitott Vilma, bosszantan riszálva seggét. Sándor és Mátyás szeme találkozott és mindketten hirtelen mosollyal reagáltak egymásnak. Vilma el szerette volna venni a levelet, de a postás mondta, hogy ő előtte kell kinyitni és elolvasni. Vilma nem tehetett mást, el kezdte olvasni a levelet: