Honey Bee

https://www.youtube.com/watch?v=JQUNTJob078#password

Már élünk is a nagy harcban, s a küzdelem meghatja lelkünk apró tüskéit. Érzem az erőt, megtehetem újra a sikert. Képes vagyok megtenni, s perpillanat csak a legmélyebb elnyomott bánatérzésem próbálja lehúzni a racionális tényeket, mi szerint tillszerű lesz e gyenis, de nem kell, hogy egyenis, maximum a szavaimat, s lelkem forró kenyérbelét. Lehet rengeteg a nyomor, vagy az elnyomó lehúzó sok szar, annál nagyobb lesz a dicsőség, úgy megtartva lerombolni a nagy tananyaghegyet. Megyek alszom, mert pihenni is kell, de nem adom fel, nincsen olyan amit a lehetetlen jelzővel illetnék perpillanat és ez ad erőt arra, hogy ne legyen tillismétlés.

Lapozzunk!

Lapozzunk tovább, hagyjuk elhűlni a múlt szomorúság-zsíros bánat-csülkeit. Valami szárazabb és érettebb kell nekünk, egy felsőbb cél érdekében. Mozogni kell, tenni és nem elbújni. De ugyanakkor ne hervasszuk a népet élénk tulipán-sugarainkkal, s ne vakítsuk el a minket megvilágító fényt, mert nem lesz látható igaz' valónk. Lelkünk klorofilljainak össze kell szedni minden energiát és tisztességesen feldolgozni. Nem szabad hagyniuk, eltévedve a gondolat-elektronokat. Rendezni rendszerezni kell a gondolatok sorát. Mert nem mindegy, mikor mit gondolunk, gondolnunk kell arra, hogy az adott pillanatban mire érdemes leginkább gondolnunk. Ki kell tartanunk, de nem mást, nem magunkat, hanem magunk megyőződését lelkiismeretünknek, hadd olvassa a szép elhatározás-listát.

Nem az ellenfél a legnagyobb cél, hanem magunkat meggyőzni arról, hogy, most minden más szart odébb dobva, kitakarítva gondolat-konyhánkat, elspájzolva az éppen nem kellőket koncentrálva van lehetőség a győzelemre. De ez nem olyan könnyű, mert sok szenny gondolat maróan nyomokat hagyott a terítőn, s új terítőt nem vehetünk, nincs rá idő. Éppen tegyünk egy motiváció-poharat a maró seb fölé, s annak igyuk erő-cseppjeit. A sok édes-mézes-mázas-cukros-ragacsos-vonzó-csábító-nektárokat is le kell most törölni az eltökéltség könnyes mosogatószivacsával. Könnyünk feloldja azt, mi most nem lehet mienk, s elkeveredve segíti elfolyni a felejtés-lefolyójába. Azzal kell most főznünk amink van. Nem mehetünk le a vágy-boltba élvezkedni, nem vehetünk finom élvezet-csokoládékat, sőt sehova se mehetünk az elkalandozás-ajtaján túlra. Itthon az összpontosítás otthonában kell megtalálnunk a maradékot, amiből vacsorát főzhetünk a tanulás éhező egerének. Lehetetlennek tűnik, hogy a tanulás éhező egerét önmagunk koplalása, a maradék morzsák feldolgozása során ejtett verítékes nyálcsorgatásunk árán a tudás dagadt disznójává dagasszuk, de nem adhatjuk fel. Szemünk előtt lebegjen a cél, mikoron levághatjuk a tudás dagadt disznaját! Miénk lehetnek: a becsület izmos szíve, az elismerés hatalmas mája, a kitartás vaskos combjai, a kiváncsiság kemény körmei, az ügyesség ravasz orra, az érdeklődés tág fülei, a könnyek öröm-szemei, a boldogság endorfinnal telt agya, a szabadság kurta farka mellyel az elkalandozás ajtaját kinyitva kitárul előttünk az új gondolatok tárháza, a remény napsugarai simogatják arcunk s mosolygunk belül: megcsináltuk!