Több fényt!

Egy véletlen kísérlet eredményeképpen valósult meg bennem a felvilágosodás, mikoron instagramom egy történetét hoztam létre.
Pontosabban felrémlett, hogy bizonyos dolgok iránt vágyott, érzett igényeink csak akkor jönnek felszínre mikor már maga az élmény megvalósult. Sőt talán gyakrabban is mint hinnénk. Ezáltal kik nem nyertek még meg maguknak, nem szabadították fel az igényt, mely akkor támadna, ha tudnák, hogy milyen lenne megnyerni.

Kevés

Kevés van már csak vissza, 3 vizsgahegy. De lelkem kitartása lassan lejjebbre megy. A kopár határon ha végignézek, nem tölt el a mély nyugalom, kevés bozót van a hegyeken, miket ha elhagyok meg újra nem láthatok. Kisebb domborulatokat esetleg megpillanthatok, de vagy lelki erőm, vagy tehetségem nincs, hogy azokra rámásszak. Beszorított kények s kedvek között lebegek a mély elhatároltság bús aknái közt, s mint kezdő utász nem merek nagyokat lépni semerre.  Holott tehetném s utána a nagy koncentráltság segítségével hatékonyabban tanulnék, de a vizsgaidőszaki magány szorongató füstjében kis apró haszontalan örömök felé merek csak kacsintani. De tudjuk sok kicsi sokra megy. Én meg csak egy kicsi ember vagyok így sokra nem megyek.
Van még remény a sok tennivaló bús ködében, de a másik nemet becserkésző hadmozdulataim eddig szinte rendre kudarcba fúltak és nem tudom mit kellene tennem ez ellen. Mert próbálkozhatok én sokáig egy tollpihével diót feltörni, ha az a dió nem adja magát, majd elgurul s új diót kell találnom. Ha még egyetlen egy diót kellene csak feltörnöm, az még talán csak határos a lehetetlennel, de ha ezek mindig kicserélődnek, akkor lehetetlen. Szóval nem ártana keresnem, s találnom majd jól használnom egy kalapácsot. Ami egyelőre nem egyszerű...