Is létezik,
Testi betegséget ölt e kín.
Magány.
Hallod a 10-en ugató
Kutyát.
Megvolt minden,
Most csak a méreg
Önt el, de sírhatnékom is van.
Újra fáj a szerelem.
Nincs kivel feledjelek.
Nem is lehet, nem is lenne jó,
De szállhatna a boldog hógolyó,
Utolsó boldog csatánk
Elolvadt, elpárolgott nyomai gyanánt.
Lejöttünk a boldog csúcsról.
Maradtunk a sivár városban.
Nincsen távol a mától,
Zord emlékek takarnak,
Teve szőrös plédként melegen tartanak.
De a nyáron minek a meleg?
Emlékeim ne takarjanak!
Megfojt a meleg, a nincs éget.
Ami van csak a hiány:
nyakszorító lián.
Jöjjön késként a meztelenség.
Csupasz valóm mentsen meg!
Fagyjon le a jövő,
jégcsap vágyaim olvadjanak belém,
hűvös ágyad legyen fekhelyem,
vacogó lelkednek legyek én a meleg.
Ki takarót gyűjt, bizony nem fog fázni,
Ki takaró akar lenni:
csak az fázik.
Nem volt álom,
most már látom:
Újra láttalak.
Lesütött szemeidben
megjelent a csillogás,
Nemlétező kegyeidben:
el nem mondott vallomás.
Nem vagyok én már más:
csak egy látomás.
Veled volt az ellenpólusod,
korábban nem értett mókusod
Huncutsága megbotránkoztatott.
Olybá' tűnik, ez már nem zavar,
Szerelmem lett: rothadó avar...
Minek lesz vajon jó táptalaj?
