Palánkon

Magadat épségben átverted

a szépen átfestett palánkon,

Szándékos botlásod kerettel

Színlelte a szépet s a (M)ámort. 

Botlásod a csalfa hiszemet

keresve írt meg egy játékot,

amit sokáig nem engedtem

játszani, éreztem: kártékony.

Leszállt az est, vergiliusi.

Nincsen tiszta test ma már melletted,

Felébredsz s nem elíziumi

Érzésekkel indul el reggeled...

Nincsen más út

 Megmutatták, beavattak. 

Nekem nem tetszett. 

Megmagyarázták, indokolták. 

Nekem, nem. Nem tetszett.

Rám akarták dumálni. Az eszköz. 

Nekem valami nem tetszett!

A célt szentesítette. Az eszközt. 

Nekem nem igazán tetszett!

Eszközölte a vaker a célt. 

Továbbra sem tetszett. 

Saját naivitásomat célozták meg. 

Nálam nem. Nem. Nem nyert meg. 

A magam útját járom. 

Sokkal nehezebb, de tetszik. 

2026.02.14.

 Velős

Megfordult a világ...,

Vagy én nézem fejjel lefele..

Az ige a víz már,

Borként csordul a mederbe le.

Egérízű vagy kénes,

Mindenki issza?! Édes.

Feljegyzés gyarló magamnak

 Első óra 

Nem azon mulik mit tudunk...

Hol a határ? A saját határunk?

Tudjuk-e képviselni határozottan a tudást s a bizonytalanságot???

Merünk-e őszinték lenni?

Vagyunk elég bátrak időt kérni? Bevallani, nem tudjuk még???

Ezen múlik.

Válasz egy igaz érdeklődő kérdésére

 Dolgoztam, értékeltem fiatalabbak munkáját tiszta őszinteséggel. Volt ki értékelte! Bizodalommal töltött el. S ím' most bejöttem a városba, egyedül maradva találva magamat. Öcsémet előtte hívva, jelzé jön be, de nem jelez újbá. Látom a sok fiatalt. 10 év, nem kevés: más világ. De lehet a 0 se egyezne. Felismerve a helyzetet nyomtam ki e versemet.

Nincsen már semmi

Nincsen szinte már semmi sem,

Mi megtartana a hitben,

Csak az elveim 

Maradnak velem rejteimben. 

Mély reménnyel fanatikussá válunk,

Nem az elveket, az embereket , a pártokat követjük. 

Idegen

 Idegen lett számomra a város: Pécs,

Lehetne akár a neve: Mikepércs.

Letűnt tíz éves távlatok,

Eltűnt szerelmi bánatok. 

A barátok már-még máshol,

Semmiből leszek majd bárhol.

Kocsmai létem a kérvény,

Nem szerzek neki én érvényt:

Belső ellentétek a padnál - 

Folyóként sírnál, ha apadnál.

Nem vagyok még csak tócsa se,

Pláne őrségi tóka sem. 

Csak egy hangos csepp vagyok,

A zajban szétpukkadok. 

Szétpukkadok s míg a zaj tart,

Beszivárgok,

észrevétlenül 

Tűnve el szikkadt talajban...

Átverve

 A hó befedte a tájat,

Ahogyan szívemet a bánat.

Súlyos fehér hegyszívem,

Az amit most feszítve

Szakít szét a fagy.

Hiába a meleg, a láng, a parázs,

Ha havat talál a varázs: a Magány, 

Ha mindenkinek a szikra kell 

Azonnal, különben várnia kell,

Na az nem megy, egyből kell a csattanás,

Nem összeizzás lesz köztünk a láz. 

Szívem lefagyasztották sokszor,

A fáradság már egyre jobban lassítja,

Hosszan, ha átgondolja akkor anyagilag

Nem éri meg randizni folyton,

Csak kurvával.