Nehéz volt újra látni. A szívem újra megszakadt.
Őszinte mosolyod késként hatolt a szomorú felismerésbe, ösztönösen csókra indult a szám, s mint egy villám hasított át rajtam tompán, már nem nyílik az a virág, szirmai között nem illatozhat számomra szippantás. Keresztrefeszítik a fájdalmamat, megkínozza a balsors, mi csak veri a boldogságomat, hogy láttalak. Oly szenvedés, hogy útjaink elváltanak. Siratlak.
Fáj az élet,
fáj a szerelem,
ha mindkettőt múlni látom.
Fáj a szétfoszló kalács,
Meleget adott a fonat,
Íze volt kíváló.
Oh de keserű mandula,
Oh miért került bele?
Oh miért érzem azt, hogy felcserélték?
Miért mérgező ciánnal hintették meg belsejét?
A szívem megszakad, a kalács a finom kalács számomra így nem étek. Oh a sok mandula, kiszedegetni ki tudja? S vajon nem főtt, nem sült ki belőle a tésztába?
Megettem egy darabot belőle, de le kellett mondanom róla. Félek testemet teljesen elroncsolja.
A szívem szakad meg, hogy megszakad a szívem.
