Mozdulatlan sorok

 https://www.youtube.com/watch?v=ljxOevm3rWU&list=PLD8-qT52pJChxOIpV2SjwWKgjAwJug_Ez&index=2 zajlik most. 

Újabb korszak, újabb kihívások, utazok a ködben, csak közelre látok. Oda fókuszálok, de a messzi homályban tervek lógnak és az ellenfél karjai is a ködbe nyúlnak messze el. Ha az ember igazságtalanság áldozata, akkor veszélyes terepek és történések bekövetkeztének lehet részese. A világ komoly érdekellentétek és befolyáshálók szövevénye. Mégis az embernek bíznia kell emberekben, és nem utolsó sorban magában, hogy a többször mérlegelt tettei és akikkel megosztja: a jó irányba mutatnak-e és utóbbiak a jó irányba néznek-e. Félni kell az igazságot, de lépni is tudni kell. Aki sokáig nem lép, aki nem teszi meg amit kell, nagyobb viharban hiába kiábal, hangját nem hallják meg, eltapossák... Ahogy a közhely, a düh sem ad jó tanácsot, átgondolt megfelelő cselekedetek sora kell, hogy hadba álljon és megvédjen olyanokat, kik nem mernek felszólalni. Erkölcsi nehézségeinken felülkerekedve kell sokszor saját pozicíónkat kockáztatni. 2 éve, mikor írtam ezt, azt két éve beállítottan időzítve tettem. Meglátjuk, hogy mi lesz. 

Az örök

 Az örök vesztes mindig remél,

Kártya, vagy ha szerelem egy tét.

Az örök remélő nem mindig vesztes.

Csak, ha nem született benne nyertes. 

Csecsemő, ki született benne?

Nem tudhatja ő sem: éj leple.

Mit leránt majd a halál.

Csend

Csend el más hallgatását,

Vidd, rabold némaságát!

Hadd legyen szava,

Ha nincs akarata.

A meg nem írt,

A ki nem mondott,

A meg nem mutatott,

Rád mind kárhoztatott. 

Csend el más hallgatását,

Vidd, rabold gyávaságát!

Hadd legyen jogcíme szívre,

Ha nincs is felmelegítve. 

A meg nem írt,

A ki nem mondott,

A meg nem mutatott,

Rád mind kárhoztatott. 

Csenddel üzenni,

Nem tud mindenki

Szépen. 

Szerfelett nehéz

Ám, ha valaki

Kérdez. 

Csend el más hallgatását,

Vidd el önáltatását!

Hadd legyen könnyű álma,

Ha nincs még kispárnája.

A meg nem írt,

A ki nem mondott,

A meg nem mutatott,

Mind rád kárhoztatott.

Nemmegértve

 Egyszer fent, egyszer lent,

Fekszik a vágyam a remény ágyában.

Lehetnél velem te,

s fekhetnénk mi a Vágy puha ágyában.

Hol betakarsz a szíved melegével,

S engeded, hogy higgyem el.

Hol halasztod a találkozást éllel,

S engeded, hogy vesszek el. 

Elveszek hát százszor is ha kell,

El én, ki már másokkal ezerszer. 

Ha egy milliárd, nekem az kell:

Arcodat simítom végtelenszer. 

Újra gyúlt a láng

Nem hittem már rég, csak vágytam:

Lesz még, aki a megfelelő gyufát hordozza?!

Ma látni véltem annak lángját,

Vajh ő lesz ki belobbantja a kanócomat?

Régen láttalak, rámbíztad életed',

Megtetszettél, de várt rád az Életed,

Az akkori reménytelen bánat,

Öntötte el az én lélek-kádam.

Semmiből fakadt véletlen-forrás,

- Ide vezetett az isteni közbenjárás - 

Régi életed már csak egy rozsdás-

- szög az eltelt idő egyre nagyobb tornácán. 

 Harminc év, nem kevés,

Harminc év: nem elég.

Nem elég semmire.

Százat kérnék, sem lenne elég.

Gyertya lennék, csak neked még. 

Tűz ég bennem úgy, hogy nem lángolok,

Gyufád, szikrád, hőd kell: már lobogok.

Nélküled viaszom megfagyott,

Így múlnak el rideg hónapok.

Réglecsurgott emlékeim,

Viaszlelkem keményedik

Tőlük csak jobban. 

Velem maradnak,

És lassan égnek el

Az utolsók a halálos csonkban. 

A kérdés: hogy mit hoz majd a még sok-sok holnap,

Nem kérdés: A tegnapjaimat is neked adtam volna. 

De egyre-egyre kevesebbet adhatok,

Számát ajándék-napjaimnak nem tudhatom,

Úgy fogynak el neked, hogy nem voltak tieid. 

Úgy kell temetnem őket, lehunyom szemeim'.

Lehunyt szemmel is látom, még üres sírhelyeik

A még meg nem halt napoknak: biztosan meglelik.

Minden nap egy születés, egy temetés,

Egyedül házasságát nem élem még.

Gyertya vagyok

 Gyertya vagyok, tűzre vágyom:

Kanócom már régen lángolt.

Régi lángnak füstje messze,

Olvadt viasza rámdermedt.

Mintha mégis apró szikra,

Súrlódás ez? - fülem nyitva.

Foszforszag ez, vagy csak mirha?

Enyhe hősugár mi izzaszt?

Semmi kétség egy gyufa lobbant!

Szívkanócom egyet megdobbant.

Hátha, hozzám ér hamarost a lángja,

S újra begyullad a szerelem-máglya!

A szenvedés 13. fokozata

 Csalfán hiszem,

Léted nincsen. 

De te vagy, ha

Tép a marha.

Vagy a malac,

Kóstolja meg,

Böszme lelkem. 

Nem hittem el,

Neked kellek,

Eljöttél én-

értem akkor,

Mikor nem volt,

Már több faktor,

Mint a barom-

-Melyet 'gába

Hajtott foko-

Zat volt otthon. 

Nincs türelem,

A nyugalom

Is hazugság,

Csak rágalom, 

Ha hazudod,

Hogy valóság.

Sűrű könnyek,

Bent  cseppennek,

Kint elázol,

Moslék röfög,

Felfal majd, ha

Rád is ömöl. 

Mindig eljön,

Ne bánd soha,

Téged betör,

Igazol, ha

Átéled a-

Kkor tied is:

A szenvedés,

Úgy zakatol:

Majd váj' a kés,

Forog is majd,

Mélyen hatol,

Kéjen hantol,

El is patkol...

Azt hittem

 Azt hittem kérdés nem lehet,

Szeretlek amíg mersz s, 

 belenézel a szemembe.

Nézésem sugara sose volt ferde,

Ellenben őszinte, ha mégis zsenge. 

Tüzes volt, kedves ám, de égető:

Náladnál sosem volt jobb szeretőm. 

Pohárban a virág, vagy mezőn a kék,

Változott-e talaj, a víz, ha még..

..Megmenthető-e a józan ész?

A Nap nem én vagyok,

de engem is tűz. 

Sziklaként olvadok,

Nem olt el a ...

Egy tuskó megmenekülése

 

Zengőn járva jó pár tuskót láttál,

Mondtad, hogy kapjak fel egyet,

Majdan kivájva, mint virágládát

Lelnéd benne mindig kedved.

 

Bár egyből nem kaptam fel egyet sem,

Vágyad’ elmémbe mélyen bevéstem.

Egy impozáns bükk tuskót találtam,

Még a helyén állt, kitaszigáltam.

 

A bevésett gondolat

– Mint munkakedv-tombolat –

Szenvedéllyel véste

A növényi csontokat.

 

Míg a darabok a tuskóból hullottak,

Belső szemeim az arcodon nyugodtak.

Öleltem, úgy emeltem sokszor a tuskót,

Elképzelve: karjaidban lelek viskót.

 

Ahogy a festék a törzs oldalán száradt,

Úgy éreztem egyre szilárdabban a vágyat:

– nem akartam már kívánni többé hármat –,

Csak azt az egyet, hogy a Szívedbe lássak.

 

 

 

50.

 

 

 

Fél évszázad alatt

szerzett sok tapasztalat

áll most itt előttem,

ki még sosem lőttem:

vakondokot.

 

Fél évszázad élet,

nem csak röpke bérlet,

hanem csodás mérleg,

hova feleséged:

belibben.

 

Fél évszázad miatt,

van itt mindkét fiad,

köszönni a múltat,

élvezni a jelent,

tervezni az újat.

 

Fél évszázad mellett,

sok ember most nevet,

adva néki teret,

élni az életet:

minden nap.

 

Fél évszázad helyett,

egy papír nem felel,

de talál sok módot,

legyen jó átérezni:

egy indokot.

 

Negyvennyolc még szalad,

Achilles-ín szakad,

Negyvenkilenc halad,

Ötven meg már kacag.

 

Fél évszázad elég indok,

tegyük félre, ami undok!

És eme nap csak úgy múljon:

Jöjjön fél évszázad újdon!

 

 

A szenvedés tizenkettedik, a türelem első fokozata

A szenvedés átvált' türelemmé.

Mint széthúzódó gyurma, 

válik a két fél még egyként ketté.

A hiány már nem a múltba réved, 

Jövőbe, hogy megtalálhat Téged.

A türelem, mindennap tudat alatt ott lebeg,

így édesítve be bizonytalanul életed.

A bizonytalan keserűség, 

az érem másik oldala,

földre tekintő tényszerűség

lehullott, letűnt korszaka.

Felfordult remény,

csak az égbe tekint

egy jobb féltekén,

lehetőség megint.

Dallamos

 Dallamos reggeleken,

Csak regélek.

Látom szemeidet

Benne van-e még élet?

Az élet

Mindenhol

- regélek -

Ott-honol,

Hol malacként az

Otthon-ól

Túrja agyamat. 

A két prűd malac:

Ártányként áldozatok,

Győzelem nélkül,

Nincsenek beadott

Dolgozatok.

Vesztesek közt,

Cinkos aki béna.

Miatta vesztettünk. 

Szenvedés nélkül 

Szexeltünk. 

A nyomás nyomott,

Nyomo-rule-... Tack!

A szenvedés tizenegyedik fokozata

 A kérdés. 

Vajon meddig teszed fel?

Utolsó, ki nem mondott, fel nem tett pillanat?

Vajon változott-e annyit a másik egy év alatt?

Magamat ismerem. 

Annyit sajnos én nem. 

Induljak ki magamból, 

Vagy adjak le magamból?

Utóbbi nehéz nagyon,

De egy kérdést talán megér,

Hagyom, hogy merengő optimizmus szője néha át a lelkem,

Hátha testemmel összeegyeztethető állapotra ébred.

A szenvedés tizedik fokozata

 Előrevetíthető, nem az utolsó.

Pillanatnyi állapot.

A szenvedés kilencedik fokozata

 Is létezik,

Testi betegséget ölt e kín.

Magány.

Hallod a 10-en ugató

Kutyát.

Megvolt minden,

Most csak a méreg

Önt el, de sírhatnékom is van.

Újra fáj a szerelem.

Nincs kivel feledjelek.

Nem is lehet, nem is lenne jó,

De szállhatna a boldog hógolyó,

Utolsó boldog csatánk

Elolvadt, elpárolgott nyomai gyanánt.

Lejöttünk a boldog csúcsról.

Maradtunk a sivár városban.

Nincsen távol

 Nincsen távol a mától,

Zord emlékek takarnak,

Teve szőrös plédként melegen tartanak.

De a nyáron minek a meleg? 

Emlékeim ne takarjanak!

Megfojt a meleg, a nincs éget.

Ami van csak a hiány:

nyakszorító lián.

Jöjjön késként a meztelenség.

Csupasz valóm mentsen meg!

Fagyjon le a jövő, 

jégcsap vágyaim olvadjanak belém,

hűvös ágyad legyen fekhelyem, 

vacogó lelkednek legyek én a meleg.

Ki takarót gyűjt, bizony nem fog fázni,

Ki takaró akar lenni:

csak az fázik.

Hát újra láttalak...

Nem volt álom,

most már látom:

Újra láttalak.

Lesütött szemeidben

megjelent a csillogás, 

Nemlétező kegyeidben:

el nem mondott vallomás.

Nem vagyok én már más: 

csak egy látomás.

Veled volt az ellenpólusod,

korábban nem értett mókusod 

Huncutsága megbotránkoztatott.

Olybá' tűnik, ez már nem zavar, 

Szerelmem lett: rothadó avar...

Minek lesz vajon jó táptalaj?

 

Nincs új a Nap

 Próbálod a szüntelent,

Visszadobott küllemek.

Te küllemed,

Más jelene. 

Eldobta ő magától,

Elvérzel őmagától.

Neki kellene szenvedni,

Te égsz el elevenen. 

Csak meggyújtanának,

Helyetted égni szégyen. 

Ha fellángol valami,

Mégiscsak ég a négye,

Utálod a ritmust,

Rímtől hánysz. 

Bebaszol ha iszol 

Letűnt legényes korszakok,

Élvezi a sok kiváltságos. 

Nem egyenlő oktatás.

De beugrál, táncolás. 

Múltad ha van, eladhatod. 

Megveszi a sok taps. 

Büszekségedet mind feladhatod. 

Becsületes semmit sem ér. 

Ilyen ma egy táncház. 

A néma ,,székely",

Senkinek se kell. 

Locsoló vers

 Jöttünk is meg nem is. 

Hoztunk is meg nem is.

Verset írtunk, mint ajándék',

Locsolás mellé a játék. 

Amit kapunk a jó szokás

Szerint pálinka s sós falatok,

- Eltűnnek együtt a garaton -,

Emlék lesz csak a hím' tojás.

Locsolni hagyjátok-e magatok'? 

20230208?

 

Szétzilált lélekkel veszik el,
Veszik el! Az agyból a mámort,
mától nem számlált álmot.
Ilyenek ők, a lepel alatti,
Magukat tartó: rátarti s
Felettébb jónak gondoló,
álhatatos álmanók.
Teszik, napról napra,
Nem kapnak ba"sot a nappal.
Gyere igyekezz Ida,
Nehogy a Frida,
Frigyhez hasonlatos,
Ahhoz nem kapcsolatos,
Eigyszerű csevegésen túli Ámort
Megérezzék,
Mint egy római gladiátor!

20230208?

 Megannyi kép,

Szemszög, térkép.

Látjuk, vezet,

gondol, terel.

Nem visz el sehova,

De tart valahova.

Rá akaszkodhatunk,

Vagy kapaszkodhatunk,

Nem számít.

A gondolat csak halad,

Mégsem jár

Mindekinek.

20230208

 Megitta mind, mit meg lehetett,

a négy férfi, de mind nem lehetett.

Hullik a hó, de minden csak nedves,

Reped a vágy, ha a Kedves,

Még ha nedves sem repdes

a vágytól, hogy Kedvese legyen

vele szerelmesen.

Bűn az élet, bűn a szerelem.

Benne ül a bú meg a szeretet.

Nem, a kulcs nem azért van,

hogy a zárat vele nyissuk.

Elfordítsuk,

Kincset, 

vagy a szerelmet,

a zár mögül

kihozzuk.

Az csak úgy van,

Csak egy eszköz.

Hogy a zárat majdan,

a túloldalról,

valaki tényleg,

nyissa. 

Rónaság,

min botorkál az ember. 

Kulcsát hosszan hordozza. 

De bepróbálnia,

Csak egybe 

Szabadna. 

De abba, passzol majd biztosan,

Diktálja a paszományos biztosa,

Kinek kulcsa elzárva,

Várja úgy a rozsdát,

Hogy olajat sem zárat nem látott még tolla.

Vagy éppenséggel igen, de nagyon titkolja. 

A kultúra a legnagyobb tudás,

Nem a génekben száll tova,

De az idegrendszerbe ágyazva,

Szabja meg, ki kinek lesz ágyasa:

Vedd meg aztán edd meg!

Megvenni szép szóval is lehet. 

Megenni, ez egyszerit jelent! 

Ki hosszabban gondol,

Ápolja az otthont, a bokrot,

Mi a mannát termi, s időnként ha terem,

Súlyos gyümölcsöt,

Eszi le a terhet,

Megkönnyebbülten néz majd utána,

Bokor s bokrot látogató,

 A sűrűben mozgó, 

Akár több rajongó. 

Lopakodó és lopkodó,

De bokrot nem bántó.

Bűn ha az éhező,

Leszed egy cseresznyét.

Hagyná inkább elrohadni,

Hisz' a normális, a gravitációt követi.

Biológiát tanuljon az idegen, a Yeti. 

Itt a rend a rothadás.

Ha nem tudják, lázadás. ...

20230208?

 Lágy harmatot lenget a hajnali szél,

Az én babámat ölelve szeretni még

Állok ellent reggel fújó elemeknek,

S adom át magam szívbéli szeretetnek. 

Sátor alján izzik két meztelen test,

Vágyó parázs  leheletük ködöt fest.

Pára csapódik, leng mámoros illat s

Ha más nem is, elszáll a boros tudat.

Sör is sokszor segített már, 

nyelvem hegyén csúszott.

Nem volt ki a lefolyónál,

habförgetektől szebben búcsúzott. 

Vékony, de védő falak

Ölelnivaló alak,

Csókolni való ajak,

Érezni való haja.

Hosszabban Darinka, ki akit,

Szeretve ... 

20230208 elott?

 Ölelésed melege leng most körbe,

Pizsamád lenge rostjainak völgye

illatoz és fed be lassan gyönyörbe.

Mindeközben Istenhez könyörögve,

Mormolom egy imámat lenyűgözve:

Darival napjaim ne nélkülözve,

Hanem csakis általa elbűvölve

Teljék, két karja között bekötözve. 

S ha fáradt ágyon fekszek meggyötörve,

Nyomasztó nagy magányban megfürödve,

Renddel és tisztasággal nem törődve, 

Ahogy' a Nap is teszi ezt lemenőben,

Akkor is vágyom hozzád - álmodva bőven. 

Megtalálni akkor csak a messzi Őben

Tudlak. Tudd, az érzéseim nem ám kőben, hanem a szívemben mélyen vésve rejlőek. 

20230208?

 Megcsusszanó szappanom közt

Ugrik bíbor s a bársony,

Leöl ki ma lesz átkos

Korszakbéli, tehetetlenül

Libegő és lelketlenül

Merengő semmittevő,

A nőért mindentmegtevő,

Esztelenül lehetetlenítő,

Önmagáért megszenvedő,

Nyakat s gerincet merevítő

Hangzatos, remek verselő, 

Bizalmat leverő,

Zusätzlich semmire kellő,

De aber nem semmirekellő.

20220506

 

Hamarosan,
Nemsokára
Itt lesz lassan,
Amit már vársz.
Léphetsz ide-oda.
Csak ne pont o-
-da hova jó.
Programozd át,
Oda lépj láb!
Hova nem kell.
De a tudat
Elviszi azt.
Remény nélkül,
Úszok arra,
Gumi nélkül,
Visz el az ár,
Sodor maga,
Vele akar
Szállni lelkem,
Rám ül teher,
Velem lebeg,
Velem mereng,
Elsüllyed, ha
Nem remél mást.

20201028

 Ahogyan a reggeli szellő simogatja az utcát, mozdulna kezem. Mint a hajnali napfény, szemléli a tájat, tekintene tekintetem. Az éledő páraillat körbeleng, szívnám magamba a pillanatot. Meleg kunyhóként bújna meg az ajkam, menedéket nyújtva a gondolatnak. Színes lombokként az érzések zizegnének a szélben, fújna a vágy, betakarna az árnyék. E meleg paplan alatt szunnyadna a nyugalom, mely átölelne minden hajnalon. 

20210816

 Elpilledt lepkeszemhéjaid

Pilláinak lágy csapkodása

Gyakran rejti el szemed lázas izzását,

A féltés merev jégcsapját ejtve tekintetemre. 

Bágyadtan nyugvó hajszálaid'

Hangtalan, dermedt hullámzása,

Be-betakarja tüzes nyakad szelíd  vonalát, hol a pihe csókok melengető gyengéd puhasága foszlik szerteszét. 

Hő kebled izzik egyre jobban, egyre jobban fázva kucorodik nyugvó mellkasomhoz. Lelked lelkemhez érve melegszik meg kissé s a halk zene csendje, nyugtató ritmusa fűzi tovább össze a két elfáradt testet. 

20210905

 Hát elutazott, várta a város Szeged.

Nehéz lesz kivárni, hogy újra lássam,

Ahogy' hajnalban a szalámit szeged.

Valahogy, most könnyek jönnek,

Nem is igazán értem, hogy miért.

Hiszen itt vagy ott nekem, s tudjuk, hogy erős a kapocs, ami a két életlapunkat fogja össze.

Tegnap este ejtett könnyeidben rejtett szereteted, a fáradtság s gyönyörű jelened emléke,

furcsa keveréke,

érzelmi gomoly,

mi most arcomra könnyeket sodor. 

Itt vannak tárgyak, miket megfogtál, tudom, hogy nem sokára megfognád, meg fogod fogni, engem is megfogtál. 

Most nagyobbnak látom tán, a vihart, mit nem is látunk még igazán.

Egyedül vagyok, de nem hagytál el, ezt a kettőséget könnyeim mossák csak össze. 

Más lesz a ritmus, a hetek, alkalmazkodni kell neked, s nekem. 

Menni fog ez, tudom érzem, de közben várom azt a napot s félem, melytől fogva minden nap ott leszek neked, s te nekem. 

20211104

 

Fekszem a semmi közt
Ágyam, mint berni köd,
Lep el homállyal,
Esek be közé,
Hol az alja, nem tudom.
Lekúszik a padlóra az alkarom.
Kiváló alkalom, szégyellem az alkatom.
Nincs sose elég, vagy ezaz pihenő.
Mégis úgy érzem, kevés bennem az erő.

Kedvesemet ritkán látom,
A monitort s a tabulátort,
Annál inkább. Szememmel messzire
- Veszem észre s látom -
Kicsit rosszabbul látok.

Ejj a messzi Szegedre,
Nehéz az én szívemnek,
El oly távolra nézni.
Beleroskad a képzelet,
Megijed attól, hogy nem jelen.
Fél attól, hogy nem valós.
Az érintő gondoskodás,
A betakaró csókolás,
Mindent átkaroló,
Szíveket markoló szuszogás.
Messze van az érintő befedés,
A valóságba tömörített ébredés.
A sokkoló józan mámor,
Mikor belédtalál az Ámor
Nyila s tested minden nyiladéka
feszül össze, mint a gyönyör martaléka.
Összetett a világ, e világon csak te vagy nálánál bonyolultabb, hogy tükrözd önmagad tükrében fürödve a tükrön,
a sima vízen, hogy hidd a lépést,
ami megtart az életben.

20220418

 Találós kérdés. 

Hangja, mint dalos pacsirta,

Hajnalban mégsem kacsingat,

Ernyedt akkor még nyakizma.

Macskája nem fajtatiszta,

Az se biztos, szobatiszta. 

Nem hasonlít kínaira,

Végképpen nem mandarinra.

Örömmel ül nappalinkba,

Nem görcsöl be ott hasizma.

Talpamat jól kitapintja,

Bekuckózik álmaimba

Beavatom gondjaimba,

Legféltettebb titkaimba.

Szeretem, ha karjaimban

Hajlik feje vállaimra. 

Csókot adok ajkaira,

Enyhülést a vágyaira.

Őt locsolom én meg itt ma,

Neve nem más, mint: Darinka. 

Kertekbe bementem,

nefelejcseket csentem.

Settenkedtem csendesen,

nem neszeztem egyet sem.

De egy helyen rettenetest tettem,

s egy fergetegeset szellentettem.

Ez lett vesztem, megleptek,

s emberesen elvertek.

Nefelejcsem elveszett,

kerek fejem berepedt.

Egyebet nem tehetek,

ezzel keresem fel kegyedet:

Megpermetezhetem-e fejedet/begyedet?

20220418

 Pécsiek, Somogyiak, Nagykozáriak

Petschwari vitézek s mortuniak páran, 

azt ígérik, vizes lehet ma a lábad. 

Szándékaink eltökéltek, nyíltak és egyenesek

Tőlünk legyenek alsóneműitek is nedvesek. 

Ami után eped egy éve testetek,

Az éltető víz, itt van eme vedrekben.

Gyertek virágszálak, álljatok fel most sorban, egyenesen,

Hadd locsoljuk meg bimbaitok tövét illedelmesen. 

Víz, vödör, kar és vasakarat,

Öntöz titeket pillanatok alatt. 

De ígéritek-e, esküdtök-e, fogadjátok-e, 

Hogy minket hímes tojásokkal ajándékoztok meg? 

Ne gondoljatok a hervadásra, kiszáradásra,

Az összetöppedés általi utolsó számadásra

Vagy a visszafordíthatatlan végelsorvadásra.

Megelőzhető ez most mind, egy csöppnyi locsolással! 

Mi mind vétkezünk

 Trafikbanntáncolsz,

A sírfelettzsugorvizezünk.

Halálosanutasít,

Visszázunk...

Mindenki más..ekkor.

No meg akkor. ..

Egyedül ha maradsz nem baj,

Csak bánat az ki ne legyen társad. .

A szenvedés nyolcadik fokozata

 A szenvedés nyolcadik

fokozata nem mindenkinek,

de nekem megadatik. 

Nekem kell, nem a sok senkinek.

Tanácsolja Valaki: Nem kell az neked!

Csak az szenved, aki szeret! Így azt, ne tedd!

Szenvedjen az, ki téged szeret, vagy ha teheted keress jobban szeretőt!

Így legalább szenvedése, 

náladénál nagyobb lészen.

Nem hogy jobban, sehogyansem szerető szeretőt sem találok. 

Keresek. De nem szabad?!

Mondd ezt annak, 

akinek tanították:

Aki nem tesz meg mindent azért, 

hogy eredménye ne a szerencsén múljék, 

az azt sem érdemli meg, hogy szerencséje legyen!

A Magány, a dagály mossa szívem partjait,

fuldokló szenvedés a szeretet-homok.

A múltbéli szeretetek szikla ormain,

a jelen vágyaival lassan kárhozom.

Az ottmaradt szemek hiánya lesz egyre több,

így lesz szomorúbb a part.

Nem véletlenül a név:

a Szív csak szív marad.

A szenvedés hetedik fokozata

te magad légy. Te vagy ki tehetsz a szenvedésedért, 

Mint a hulló csillag,

Tompán,

Élesen,

Vagy tüzesen földet érő,

Huppanó Aquila.

A keserűség gyógyító élce,

Mikor felfedezed, hogy korábban is,

szenvedések hasonlító ténye

vezetett el adott zenéhez.

Nincs két egyforma,

De mindben van egyező.

Kérdés a mérték, lépték,

Érték, majd a mennyegző.

Két szenvedés házassága,

Lehet-e kapcsuk a pápa? 

Szemes, ostoros?

Vagy csak a Dankó Pista?

A szenvedés hatodik fokozata

 talán nem is létezik. 

Nem is fáj, mi most feszít,

Nem mardos, a kard mi benned,

Ha régi, csak tompul egyre

jobban s már-már tompasága

mi hasít egyre jobban. 

Fájdalmasabb a tompa éle,

Mint a hasító fejsze vagy

a bevert fejedet ért asztal széle.

S szenvedésed okának nem a múlt csikorgó keserűsége szab határt, azaz nem az a bizonyos szakasz megszakítása, hanem az azt megelőző bánatfelleg fedi el lelked kilátását az öröm toszkán-panorámáján.

Nem csak az fáj, hanem már minden más, mi előtte volt. 

A szenvedés ötödik fokozata

 Boros mámor mi most itt mától bátor ború, derűsen borul be, mint kámfor. 

Az amfóra, a bendő, mint borongó álom, szendergőn ringatja tudatunk Alkony-Ámorát.

A szenvedés negyedik fokozata

Elperzselt nádszálon nem függ semmi.

Kikapált remény-gyomok halála a szántón.

Hamvas gondolat, mint semmi eddig:

A nemlétező táplálja a voltat bántón. 

A szenvedés csak üres szó, mely betölt 

minden üreget.

A szenvedés harmadik fokozata

 https://www.youtube.com/watch?v=ldKjuX8uM04&list=LL&index=11

Szabadon szálló: szárnyszegett galamb: zuhanás. 

A földet érés sem mély, csak tompa huppanás. 

Nyilalló fájdalom a semmi helyén

Kihűlt hegem feszíti. Mozdulna testem, de mégsem: 

Vérző lelkemben bugyog a bánat, lassan rotyog. 

Elkésett vonatként zakatol a szívem, ha gyermeket lát, 

Ki kisiklott érzelmek közt siratja sérült álmait.

Halott álmok temetésén a tudat alatti mondja el az utolsó imát

és az élők nevetve búcsúznak a sír felett. 

Harmadnapon az álom feltámadt, de vagonba toloncolták, hogy deportálják újra az agyból.