Egy tuskó megmenekülése

 

Zengőn járva jó pár tuskót láttál,

Mondtad, hogy kapjak fel egyet,

Majdan kivájva, mint virágládát

Lelnéd benne mindig kedved.

 

Bár egyből nem kaptam fel egyet sem,

Vágyad’ elmémbe mélyen bevéstem.

Egy impozáns bükk tuskót találtam,

Még a helyén állt, kitaszigáltam.

 

A bevésett gondolat

– Mint munkakedv-tombolat –

Szenvedéllyel véste

A növényi csontokat.

 

Míg a darabok a tuskóból hullottak,

Belső szemeim az arcodon nyugodtak.

Öleltem, úgy emeltem sokszor a tuskót,

Elképzelve: karjaidban lelek viskót.

 

Ahogy a festék a törzs oldalán száradt,

Úgy éreztem egyre szilárdabban a vágyat:

– nem akartam már kívánni többé hármat –,

Csak azt az egyet, hogy a Szívedbe lássak.

 

 

 

50.

 

 

 

Fél évszázad alatt

szerzett sok tapasztalat

áll most itt előttem,

ki még sosem lőttem:

vakondokot.

 

Fél évszázad élet,

nem csak röpke bérlet,

hanem csodás mérleg,

hova feleséged:

belibben.

 

Fél évszázad miatt,

van itt mindkét fiad,

köszönni a múltat,

élvezni a jelent,

tervezni az újat.

 

Fél évszázad mellett,

sok ember most nevet,

adva néki teret,

élni az életet:

minden nap.

 

Fél évszázad helyett,

egy papír nem felel,

de talál sok módot,

legyen jó átérezni:

egy indokot.

 

Negyvennyolc még szalad,

Achilles-ín szakad,

Negyvenkilenc halad,

Ötven meg már kacag.

 

Fél évszázad elég indok,

tegyük félre, ami undok!

És eme nap csak úgy múljon:

Jöjjön fél évszázad újdon!

 

 

A szenvedés tizenkettedik, a türelem első fokozata

A szenvedés átvált' türelemmé.

Mint széthúzódó gyurma, 

válik a két fél még egyként ketté.

A hiány már nem a múltba réved, 

Jövőbe, hogy megtalálhat Téged.

A türelem, mindennap tudat alatt ott lebeg,

így édesítve be bizonytalanul életed.

A bizonytalan keserűség, 

az érem másik oldala,

földre tekintő tényszerűség

lehullott, letűnt korszaka.

Felfordult remény,

csak az égbe tekint

egy jobb féltekén,

lehetőség megint.