Lassan úszok a vizeken, lubickolok, csobbanó halakat fröcskölök, meg sem érzik. Forog a világ, örvénylik a nap. Forgó világ forgat. Kicsit továbbúszok. A parton mókus ugrál, rámmosolyog. Emlékszik mikor az erdőben ballagtam s lazán fütyörésztem a boldogság dallamait. Baktattam a ritmusok porában. A csendes erdőben húzódtak meg gondolataim. Szárnyrakapott érzelmeket eregettem sárkányként. Húztak a magasba. Most mást érzek át, de nem örvénylő-lehúzó érzelmek azok amik nyomnak. Az érzelemhalak, fröcskölnek s fröcskölöm őket. Arcom mosom bennük és élvezem. Hazugság a felszínen. Ezek a halak játszanak velem, lent a lábamat csipkedik, elúsznak nyálkás testükkel s így nem tudom beazonosítani, melyik örömfröccsenés volt lent harapás. De kavargok, úszok, játszok. Nem is érdekel annyira mindennek tudása. Sodródok az árral? Nem. Össze-vissza pörgök, forgok a forgatagban. Explorálok, kutatok. Gondolataim mint röpke kérészek kavarognak s születnek újak. Mindig kicsit más, de ugyanabból a folyóból kelnek ki. Le-leszállnak fejemre, tudatomba beszállnak s csiklandozzák elmém. Viszkető lelkem nem vakarja meg senki sem. Nem fáj, csak kapar s, mint a kiszáradt mosogatnivaló a vizet, úgy vágyja a gyengéd körmöket. A Nap fel-felsüt, a Holdra is kacsintok, kacajra téved a nyugalom, ajkamat csókolja a lágy szellő a mezőben felvett illat rúzsával. És én csak pörgetek magamon egyet, a komló ízű habok becsapnak garatomba, felfrissülő förgetek csúsznak le. A nyelőcsőbe s kevés a légutakba jut, érzem frisseségüket, ami igazából az övék. Forgok tovább s magamat szédítve, hanyatt merülök alá az érzésnek, a halak is csiklandoznak inkább már.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése