Hahotából kitörve rebben szét az elhivatottság esőcseppje vágyódó lelkem kék cinege-szárnyain. Borús időben küzd az ember az élet mozgó vonz-almával, sürgés-forgásával de nem törhet ki, ahova éppen tekint. Elhivatott nagy egerészölyvek duzzasztják mellüket, s mutatják a minden kéjjel megkent angyaltársaságnak határozottság-izmaikat. Vad kétely-karvalyok csapnak szét az összetartó motiváció-verebek között. Halk hím kékcinegék szomorú nótája nem hallik ki most a tojók közé. Kik most a dicső egerészek határozottság-izmait bámulják... Tehetetlen a kékcinege-lélek, nem lesz ő sose határozottabb s szebb, mint az egerész. Ő másban ügyeskedik, tanul s eszét pallérozza, valamint apró kis izmait ő is a lehetőségeihez mérten maximálisra alakítja, miközben elkesereg azon, hogy bizonyos jelleggű hírhedt küzdelmek mennyire népszerűek a tojók közt, de más jellegű küzdelmek, miknek terméke valamilyen csodával határos módon nem fogja meg galamb-lelküket vagy nem álságos csöppet sem vonzza őket. Túl fiatal, túl kicsi, túl kék, túl cifra, túlságosan nem határozott, túlságosan nem élesszavú, túlságosan diplomatikus, túlságosan határozott abban, hogy semmi sem biztos...
Határozottan határozatlan...
Kurva jó karvalykép mosolyog az LCD-ken, miközben tojók kloákájából ájtatos vér csöppen... Maró lelkük ferde tömegpszichózisa húzza őket a a divatok Dunájának fősodrába, holott az igazi érték a bátorság holtágaiban lakozik...
A sok foglalt tojó meg már csak magabiztosságát illegeti a tükörnek hitt ablaknál, s ökörszemnyire dülledő ökörszem szemei figyelik minden egyes mozdulatukat. Szegény ökör... Azt hiszi neki szól, holott csak lelkük naiv hiúságának mézharmatjait nyaldossák éppen most, s duzzadó önbizalom-keblüket melengetik... Foglaltak ők már, s ezáltal szabadok, szabadon illegethetik maguk, hisz már foglaltak...
Az ökörszem is csak szamárként jajdul fel mostanában: Iáá!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése