Vacogó hűtők

A minap jöttem rá arra, hogy havas időben, ha nyitva hagyjuk a hűtőt könnyen megfagyhatnak a csak hűtésre szánt dolgok. Túltoljuk a dolgokat sokszor ilyes' mód. Persze így legalább nem kell áram, amivel a kellő melegségű hideget biztosíthatnánk. És nem kell becsukni azt a - szó szerint is - rohadt ajtót is.
Sokan rohadnak így, a modern társadalom útvesztőjében, de, hogy régen mennyien rohadtak nem tudom. De lényeg, hogy rohadnak a szabadság elvont ideáljában. Aztán jön majd az olvadás. Csuknák az ajtót, de az szétrohadt. Hűtenék magukat, de nincs áram.
Ki a hibás? Aki kidobta őket az elhagyott vasút mellé, hogy majd egy kóbor magányos farkas lefotózza őket a jövő nemzedékének? A kóbor kutyák akik lehugyozzák őket? Az időjárás, ami nem kedvez nekik? Azok akik nem viszik őket megfelelő helyre?
Nem mindegy ki dob minket hova, nem mindegy hogyan vigyázunk a bennünk rejlő dolgokra. Nem mindegy mennyire vagyunk nyitottak és nem mindegy, ki az akit be akarunk fogadni. Van akit fizikai képtelenség. Csak nagy hűtők, igen ritka nagy hűtők fogadhatnak be elefántot. Nem ám, olyan helyen ahol nincs elefánt.

Kis hűtő, zárt ajtó
Rév' hűtő, hull majd hó.
Hó-vágy emészti.

Ki sokszor téved,
S rossz fele réved,
Eszi majd rozsda.



Szétzilált lélek:
nem kell! - én félek.
Sokak leszarnak.

Ma nem lényeges,
Mi az érdekes.
Dúljon a divat!

Ha kitűnsz egyszer,
Letűnsz mindegyszer.
Ritka kincs leszel.

Él majd emlék,
Egy furcsa bennék,
Kitisztul éned.

Feladod reményt,
Tele érzéssel.
Ennyi marad csak.