Ez nem a te utad, de nem is az enyém,
Magánúton jár az: ki egyedülit lép.
Kis megkezdett ösvényt vágtunk ki, te meg én s
Otthagytál a dzsindzsában, körbedöngicsélt
a bánat.
S ahogy szaladt a gondolat utánad,
a sápadt remény-foltokkal beszáradt,
Porzó, dongókorzónak használt számmal
Egyedül maradtam,
Kínnal kevert reménytelenségnyállal
Enyhítettem ajkam
Berepedt fájdalmát,
Mi már százszor
S most százegyszerre is beforr majd.
S arrol szól hogy nincs is közös út, nem rálépünk, hanem kis megkezdett ösvényei knfuotottak össze s innentől kezdve a dzsindzsában együtt vágunk egy új utat aktívan. Nem látható előre milyen lesz, együtt fogjuk alakítani. S mi hozzuk létre az utat. Ezért hibás elképzelés útról beszélni. Na majd megirom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése