2014. április 27., vasárnap

Magyar vidék

Rose fél hatkor ért haza péntek délután a biológiai kutatólaborból kertvárosi otthonukba. Szarszag fogadta. Látta a 2-es típusú szart és lehúzta a WC-t, majd felhajtotta az ülőkét. Befújt az illatosítóval és kiabált egyet: Miklós! Semmi válasz, csak a szarszag kezdett oszlani. Miklósnak már 4-től otthon kellett volna lennie. Rose nem igazán értette a helyzetet, kellemetlen érzés fogta el. El kellett mennie hányni a WC-re.
Este 8-kor sem változott semmi, Miklós telefonját nem lehetett elérni és lassan Rose kezdte egyre inkább azt érezni, hogy Miklós nagy szarban van. Felhívta legjobb barátnőjét, Vilmát akinek elmondta a történetet. De Vilma nem akart ilyen ,,szarságokkal” foglalkozni és letette a telefont. Rosenak ez nagyon nem esett jól. Sírva aludt el.
Szombat reggel Rosenak szarnia kellett, így elment a WC-re. Az ajtót becsukta, lehajtotta az ülőkét és el kezdte nyomni. Mikor a WC-papírra lett szüksége, akkor csak jobbra nyúlt a WC-papír tartóhoz. A guriga megkezdetlen volt, de Rose jól tudta, hogy mikor a péntek reggeli szarásakor (mikor már Miklós nem volt otthon) felhasználta az összes WC-papírt, ami a tartóban volt, akkor a polcról nem szedett le újat, mert késésben volt: Miklóst elrabolták!

Rose nem szarozott tovább, hanem elment a rendőrségre. Ott közölték vele, hogy ez egy szar ügy.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése