2014. április 26., szombat

Sivatagi állapotok



Fázott. Borzasztóan fázott és izzadt. Sün módjára kuporgott a padlón, miközben dideregve gondolkodott a múlton, hogy hol van és, hogy hogyan került ebbe a helyzetbe. Csak arra emlékezett, hogy leütötték hátulról – szarás közben. Ami érdekes helyzet, mert mint általában minden WC, az ő WC-je is a fal előtt helyezkedett el. A kis helyiségbe történő bemenet során sem látott senkit, még akkor sem, amikor az ajtó felett elhelyezett polcról lepiszkált egy guriga WC-papírt. Az ülőke lehajtása után – ugyanis Rose mindig felhajtotta neki, hogy a pisilésnél ne kelljen felhajtania – leült és elkezdte a műveletet. Az ápolók által 2-es számmal jellemezhető, barna ürülék távozott belőle. Éppen azon gondolkodott, hogy székletnaplót fog vezetni és ebből levon majd következtetéseket, mikor a Protuberantia externáját ütés érte hátulról… Fájt a feje és viszketett – ott. Igen, ott. Nem volt megkötözve, így lassan felkelt és körülnézett a sötétben. Egyszerű, ablak nélküli, egylégterű, kis házban volt. Hamar meglátta az ajtó és a küszöb között tátongó rést. Felkelt és tántorgó mozdulatokkal elindult az ajtó felé. Az ajtókilincshez nyúlt és kinyitotta az ajtót. Meglátta a Tejutat. Teljes fényében ragyogott az éjszaka, miközben lába a homokba mélyedt. Csodálkozása hatalmas volt, mert a Zselicben sem látta ilyen szépnek az eget. Fázva rogyott össze és sírva kezdett el imádkozni.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése